Pelham Granville Wodehouse

(1881-1975)

1881. október 15-én, szülei harmadik gyermekeként látta meg a napvilágot az angliai Guilfordban. Nevét egyik keresztapjáról kapta, így lett Pelham Grenville. A névadásról sosem nyilatkozott túl hízelgően, és neheztelése időnként regényeiben is felbukkan (Bertie Wooster kesereg hasonló ok miatt Jeevesnek). A családban mindenesetre győzött a józan ész, és keresztneve rövidítéséből csak „Plum”-nak szólították.

Már 5 évesen verset írt, amit a Captain magazin csak jóval később, 1907 áprilisában publikált (az eredeti helyesírási hibákkal együtt). Első honoráriumát a Some aspects of Game Captaincy című cikkért kapta, amit iskolában írt, és amivel fél guinea-s díjat is nyert. Ezt azután a The Public School Magazine közölte 1900 februárjában.

Sok iskolában megfordult, mielőtt 1894-ben a Dulwich Kollégiumba került. Imádott oda járni, és számos sikert ért el az iskolai újság szerkesztésétől kezdve a különféle sportokig. Kitűnő bokszolónak számított, ám egyre romló látása miatt abba kellett hagynia.
Tanulmányai alatt sok klasszikus művet – prózát és költeményt – ismert meg (részben ennek köszönhetjük írásainak ragyogó párbeszédeit). Rendszeresen szerepelt az évzárók alkalmával előadott énekes színdarabokban, egyénien humoros stílusát pedig újságszerkesztőkén volt alkalma kipróbálni.

A Dulwich Kollégium befejeztével Oxfordban szeretett volna tovább tanulni, de a család pénzügyei mélypontra jutottak, ezért kénytelen munkát vállalni. Két évig a Hong Kong és Shanghai Bank alkalmazottja volt – nappal. Éjszakánként novellákat, verseket és cikkeket írt különböző magazinoknak és napilapoknak.
A bankban szerzett tapasztalatokat örökíti meg az egyik első, felnőtteknek írt könyvében, a Psmith in the City-ben (1908).

Erre az időszakra így emlékezett:
„Csupán két bank-szakmával kapcsolatos tényt vettem ténylegesen az eszembe. Az egyik az volt, hogy mostantól mindössze egyetlen vajas zsömlét és egy csésze kávét engedhetek meg magamnak ebédre, ami a gazdag iskolai étkek után egész lényemben megrázott. A másik pedig az, hogy ha egy hónapon belül háromszor késve érkezem, búcsút mondhatok a karácsonyi prémiumomnak. A Cityben az 1901-1902-es évek egyik legnagyszerűbb látványosságának jómagam számítottam, ahogy laffogó frakkban bekanyarodom a célegyenesbe, és a tömeg éljenzése mellett átjutok a küszöbön. Mindez kiváló kondícióban tartott, és ritka jó étvágyat biztosított a napi vajas zsömléhez.”

Személyes kapcsolatait kihasználva került a The Globe naplórovatának írói közé, majd később ő lett a rovatvezető. 1902 szeptemberében Wodehouse otthagyta addigi munkáját és öt hetet töltött a Globe szerkesztőségében.
Még ebben az évben kiadták első könyvét és megírta első cikkét a Punch-nak (életében hozzávetőleg csak 250 cikke jelent meg csak ebben az újságban). Wodehouse számtalan lapnak dolgozott, de mindig nyilvántartotta, mi és hol jelent meg tőle.

Első regénye (The Pothunters) iskolai történet volt, aminek az első fele folytatásokban jelent meg az iskolai újságban (The Public School Magazine). Balszerencsés módon a könyv második felét az év utolsó (egyetlen) számába sűrítették oly módon, hogy az egyik főszereplő levélben megírta testvérének a hátralévő fontosabb eseményeket.
A következő tíz évben Wodehouse többnyire iskolai témájú történeteket írt, mivel ezt a közeget ismerte a legjobban. Ez idő alatt hat regényt alkotott (ezekből ötöt folytatásokban is közreadtak), a The Pothunters-szel kezdve, és a Mike cíművel zárva.
Mindemellett még 13 novella elkészülte is erre az időszakra tehető, ezek gyűjteményes kiadása 1903-ban jelent meg, The Tales of St Austin’s címen (az 1997-es angol újrakiadás már más néven került a boltokba).

1903 elején megismerkedett Herbert Westbrook-kal, aki meghívta őt Emsworth-be (itt egyébként napjainkban állandó kiállítás tekinthető meg az íróról). Wodehouse nagyon boldog és hosszú időt töltött ott, segített a helyi iskolásoknak egy dráma színrevitelében, de legtöbbször a krikettpályán tartózkodott.
Ez a szenvedélye egész életében megmaradt, különböző csapatokban játszott. 1936-ban alapító tagja és titkára lett a Hollywood Krikett Klubnak, ahová többek között David Niven és Boris Karloff is járt.

1904-ben utazott első ízben Amerikába, de ez csupán rövid tisztelgő látogatás volt az ottani ökölvívóknál (ökölvívók egyébként több regényében is felbukkannak).
1906 és 1909 között, szabadidejének felhasználásával további négy regényt alkotott, különböző stílusban, változó, de kiemelkedő siker nélkül. A Love Among The Chickens (1906) volt az első, felnőtteknek írt regénye, ami megtörtént eseményeket dolgoz fel, és egy hajdani osztálytársától származik.

1909-ben, öt évvel első útja után kereste fel ismét az újvilágot. Megérkezése után két novelláját annyi pénzért tudta eladni, hogy felmondott a Globe-nál, és több hónapig élt Amerikában. A New Yorkban látott bandák, a politikai korrupció és a lefizethető rendőrség, mint téma, felbukkan a Psmith, Journalist és a A Gentleman of Leisure című regényekben is.
Itt ismerte meg későbbi feleségét is, Ethel Newton-t (született 1885-ben), akit özvegyen, egy lánygyermekkel, alig nyolchetes ismeretség után vett nőül 1914. szeptember 30-án. Mégsem volt ez rossz választás, mivel boldog házasságuk több mint 60 évig tartott. Ethel kilenc évvel élte túl férjét.

Wodehouse az első világháború első évében többször is jelentkezett önkéntesnek (1917-ben, amikor az USA is belépett a háborúba, ott is jelentkezett a toborzóirodában), de rossz látása miatt mindannyiszor elutasították.
Ezt az időszakot arra használta, hogy 1914 és 1919 között a híres havilap, a Vanity Fair oldalain publikálja cikkeit – a sajátja mellet különféle álnevek alatt.

Első nagy sikerét az 1915-ben az USA-ban és Angliában is kiadott Something Fresh című, első Blandings regénynek köszönhette (Amerikában Something New címmel jelent meg, és később is előfordult, hogy a tengerentúlon eltérő címet választottak a kiadók).
Következő 27 regénye mind megjelent folytatásos formában, mielőtt könyvként is kiadták volna (Amerikában a Saturday Evening Post közölte őket). A Post ezért rengeteg pénzt fizetett, 25 év alatt a kezdeti 3500 dollárról 40000 dollárra emelkedett a jogdíj.

A Something Fresh azért is jelentős, mivel itt foglalkozik Plum első ízben Lord Emsworth és Freddie Threepwood személyével, valamint a bűbájos vidéki Blandings kastéllyal.
Még ebben az évben megjelenik az első, novellákat tartalmazó Jeeves kötet (főszerepben Jeeves és Bertie Wooster).

Sokat tevékenykedett a korabeli Broadway színpadain is, mint író és szövegíró. 1917-ben – Guy Bolton és Jerome Kern társaságában – nem kisebb célt tűzött ki maga elé, mint a zenés komédia forradalmasítását.
A terv megvalósult, és ennek következtében (még abban az évben) például öt párhuzamosan futó musicalnek is részese volt, amit jó darabig senki sem tudott felülmúlni, csak 75 évvel később Andrew Lloyd Webber.

A következő években a rá jellemző termékenységgel többszáz dalszöveget, szövegkönyvet írt, s olyan zeneszerzőkkel dolgozott együtt, mint Jerome Kern, George Gershwin, Ivor Novello, Cole Porter, Irving Berlin, Ivan Caryll, Kálmán Imre és Rudolf Friml.
Saját ötleteken kívül külföldi szerzők (többek között Molnár Ferenc) adaptálását is végezte. Leghíresebb darabja az 1934-ben bemutatott Anything Goes volt, aminek zenéjét Cole Porter szerezte.

Erejéből még arra is futotta, hogy 1919 és 1950 között 29 golftörténetet írjon, kiélve ezzel ezen sport iránti vonzalmát. Másik, egymáshoz nem kötődő sorozata a Valley Fields volt, aminek darabjai 1925 és 1974 között jelentek meg.
Wodehouse másik kedvenc sorozata, a hozzávetőlegesen 40 darabos Mr. Mulliner elmesélte történetek. Említést érdemelnek még az 1931 és 1937 között született Parazita Klub történetek is.

1920-tól kezdve majdnem mindegyik művét lefordították idegen nyelvre, mint például francia, német, olasz, spanyol, portugál, magyar, bolgár, orosz, svéd, holland, finn és észt nyelvekre. A legelső hivatalos fordítás 1920-ban készült el (svéd).
A század huszas, harmincas évei Plum számára Amerika és Anglia között ingázva teltek, színházi és regényírói pályája hol ide, hol oda szólította. Adózási okokból Franciaországban vásárolt házat magának, és ott élt a harmincas évek közepétől 1940-ig.

Könyveinek sikere Hollywood érdeklődését is felkeltette, első szerződését 1930-ban kötötte meg a Metro-Goldwyn-Mayer stúdióval. Különféle szövegeket kellet írnia, ám nem érezte jól magát (amit nem átallott riportereknek is elmondani), így szerződését nem hosszabbították meg.

1932 legjelentősebb eseménye fogadott lányának esküvője volt, aki hozzáment Peter Cazalet-hez, I. Erzsébet királynő lovászedzőjéhez. Két gyermekük született: Sheran (1934) és Edward (1936) – nagyapjuk örömére, aki egyébként nagyon jól kijött vejével.

1936-ban – nagy meglepetésre – elfogadta második hollywoodi szerződését, korábbi stúdiójánál.

1939. június 21-én, az Oxford Egyetemen színházi és irodalmi tevékenysége miatt doktorrá avatták. Ez volt az utolsó alkalom, hogy Angliában járt.

1940-ben, a II. világháború idején a család a franciaországi Le Touquet-ben élt. A legutolsó pillanatra akarták halasztani hazatérésüket Angliába. Ám a német csapatok előretörése meglepte a francia-brit védelmet, és a civilek későn kapták meg a távozásra való felszólítást.
Wodehouse és egyik szomszédja ráadásul elhagyta a menekülő csoportot, kocsijuk összetört és csak egy nappal később lett újra működőképes – ám ekkor már túl késő volt. A német rendőrség minden 60 év alatti férfit internált, és Plum ekkor még csak az 59-et töltötte be. Így aztán a következő évben – többszáz civillel együtt – táborról táborra hurcolták.

Szabadlábra helyezésük érdekében barátaik kérvényt nyújtottak be. Ez adta az ötletet a Német Külügyminisztériumnak, és 1941-ben politikai megfontolásokból kezdeményezte szabadon bocsátásukat. A háttérben az a német törekvés állt, hogy Amerika kimaradjon a háborúból, és erre kiváló eszköznek látszott a hollywoodi kapcsolatokkal rendelkező író látványos hazaengedése.

Ekkor javasolta Werner Plack (akit Plum még az álomgyárból ismert) azt a rádiós nyilatkozatot, ami megváltoztatta Wodehouse hátralevő életét. A Goebbels vezette Propagandaminisztérium nem habozott elküldeni a fordítást Angliába, ahol általános politikai felháborodás nemkívánatossá tette Plum személyét (némely mondata miatt nácibarátnak nyilvánították).
Ennek következtében a háború hátralévő éveit Németországban és Párizsban töltötte feleségével és barátaival. Lánya, Leonora 1944-ben Londonban kórházba került, és a műtőasztalon váratlanul elhunyt.

1947 áprilisában Plum feleségével visszatért Amerikába, hogy a következő öt évet egy New York-i hotelben töltsék. 1952-től kezdetben csak nyáron, 1955-től pedig egész évben Remsenburgban tartózkodtak, ahol Guy Bolton, a régi színházi ismerős volt a szomszédjuk.
Itt végre nagyszámú állatseregletük is kényelmesen elfért (főként kutyák és macskák).

Plum 1955-ben kapta meg az amerikai állampolgárságot. 1965-től műveit felfedezik a tévések, s a következő évtizedekben rendszeressé válnak a feldolgozások. Hol Bertie Wooster világa, hol Blandings és környéke áll a történetek középpontjában. Az igazán emlékezetes feldolgozásokat rendre az angolok készítik.
A rádiók sem maradnak le a biztos sikert ígérő regényekről, és 1973-tól kezdve több-kevesebb rendszerességgel hallhatóak művei.
1975. január elsején, egy másik nagy nevettetővel, Charlie Chaplinnel együtt lovaggá ütötték. Ugyanazon év február 14-én, Valentin napon Plum éppen kórházban tartózkodott és következő könyvén dolgozott. Felkelt az ágyból, majd hirtelen összeesett és soha többet nem épült fel. Készülő könyve sosem került befejezésre.

Hiteles önéletrajzot nem írt magáról, voltak viszont mások, akik szívesen vállalkoztak erre a feladatra. Sajnos így néhány „fölösleges hozzávalóval” is bővült a Wodehouse-ok históriája, amit életében gyakran nehezményezett is.
Halálával egy nagy nevettetőt veszített a világ, emlékét számtalan könyve, az általa kitalált hallhatatlan figurák (Bertie Wooster, Jeeves, Psmith, stb.), és természetesen rajongói őrzik.

(az ekultura.hu nyomán)