| Név:Angelini, Josephine "Magamról Fiút vártak helyettem. Anyám legalább is teljes meggyőződéssel hitte, hogy fiú leszek, amikor várandós volt velem. Kijelentette, hogy olyan a “fekvésem”, mint egy fiúé, ám mivel nyolcunk közül én vagyok a legfiatalabb, és hat nővérem mellett csupán egyetlen imádott fiútestvérem van, azt hiszem, nyugodtan kijelenthetjük, hogy egyszerűen csak álmodozott. Bármi is volt az oka, a szüleim annyira biztosak voltak magukban, hogy még nevet is választottak nekem – a Joseph-et. De lány lettem. Anyám, takarékos asszony lévén, kijelentette hogy nem dob a sutba egy tökéletesen megfelelő nevet, csak azért, mert a gyerek neme nem passzol. Így aztán odabiggyesztette a Joseph végére az alkalmasnak tűnő “ine” végződést, aminek én igencsak örülök. Szeretem a nevemet, vagyis hamar rájöttem, hogy sokkal rosszabbul is járhattam volna. Például választhatták volna a Ralph-ot is, vagy valami hasonlót. A Ralph-al aztán igazán nem sok mindent kezdhet az ember. Nők társaságában nőttem fel. De nem ám átlagos, normális nők között. A nővéreim, és most nem túlzok, olyanok, mint egy rakás amazon. Mindegyik hórihorgas. Mindegyiknek rengeteg vastag haja van, hatalmas mosolya, csilingelő kacagása, és – szegény én – heves természete. Mert, tudod, nem elég, hogy én vagyok a legfiatalabb, a legalacsonyabb is én lettem. Ráadásul született okostojás vagyok. Nem valami egészséges összeállítás. De legalább gyorsan futok." http://www.josephineangelini.com/books.php
|